Részletek
A Zöldmanzárdos-ház vörös hajú Anne-je hatgyerekes családanya, s már csak a két kicsi, Shirley és Rilla van állandóan a szoknyája körül, a négy nagy, Jem, Walter és az ikrek, Di és Nan iskolába járnak. Szabadidejüket pedig a Zugoly melletti mesés tájékon töltik, a Szivárvány-völgyben, amelyet, akárcsak valaha az avonlea-i erdőket-mezőket, képzeletbeli tündéri teremtmények népesítenek be. Hamarosan új játszótársaik akadnak, a falu újonnan érkezett, özvegy lelkészének négy rakoncátlan gyereke. Az anyai gondoskodás nélkül cseperedő Meredith gyerekek egyik botrányt a másik után kavarják Glen St. Maryben. Befogadnak házukba egy szökött lelencet, disznóháton lovagolnak végig a falun, a metodista temetőben játszanak. Bármit tesznek is, a teológia kérdéseivel viaskodó apjuk szórakozott tudatáig alig jut el, viszont magukra haragítják a falu éber figyelmű, pletykás véneit, és ha nem állnának mellettük a Blythe gyerekek és szüleik: Anne és Gilbert, még a tiszteletes hivatalát is veszélybe sodornák. Szerencsére a világ egy kanadai falucskában sem csupa pletykás és álszent vénasszonyból áll, és a gyerekek bátor őszinteségének köszönhetően végül minden jóra fordul. Igaz, a regény utolsó oldaláig kétséges, vajon a bájos Miss Rosemary West igent mond-e Mr. Meredith házassági ajánlatára...
Az akciós ár visszavonásig érvényes.
További információk
| ÁFA-kulcs | 5% |
|---|---|
| Szerző | Lucy Maud Montgomery |
| Kiadó | Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
| Kiadás éve | 2008. |
| Eredeti cím | Rainbow Valley |
| Fordító | Szűr-Szabó Katalin |
| ISBN | 9789632450438 |
| Borító | cérnafűzött, keménytáblás |
| Oldalszám | 290 |


