A Váratlan utazásaim című könyv borítója

A Váratlan utazásaim című könyv borítója

Sokan kérdezik, hogy mikor fog már megjelenni a Váratlan utazásaim című könyvem, mikor lesz kapható. Szeretném most egy hosszabb üzenetben megosztani veled, hogy áll a könyv megjelenése.

Befejeződött a kézirat tördelése, korrektúrázása, a belív és a borító nyomdakész állapotban van. A borító hátoldalán kell még kicsit dolgozni.

2019-ben sajnos nem tudott megjelenni, a karácsonyfa alá nem lehetett betenni. Viszont jó hír, hogy 2020 tavaszán már a kezedben foghatod. (frissítés: A könyv előrendelési kampánya elindult. Itt lehet megrendelni. 2020 augusztusában kerül kiszállításra.)

Igen, tudom, hogy már sokadik alkalommal halasztom el a megjelenést, de hadd meséljek el egy sztorit arról, hogy ez a könyvírás és -kiadás hogyan indult, és hogyan jutottam el idáig. Talán akkor meg fogod érteni, hogy miért kell még egy kicsit várnod.

Amikor elkezdtem írni a könyvet, már azt is tudtam, hogy nem fogom bevinni egy hagyományos könyvkiadóba, hanem magánkiadásban, pontosabban a saját kis cégem, az Avonlea Média kiadásában fog megjelenni. Egyrészt szerettem volna maximálisan felügyelet alatt tartani a kiadási folyamatot. Másrészt úgy gondoltam, hogy jóval több pénz fog a zsebemben maradni, ha én végzem a kiadást. Sőt egy rövid ideig még volt egy olyan balga gondolatom is, hogy ezzel a könyvvel majd milyen jól fogok keresni, végre beérik a sok évnyi rajongás, befektetett energia, idő és pénz. Mekkorát tévedtem! Mennyire nem így működik ez!

Részlet a Váratlan utazásaim című könyvből, A kezdetek című fejezetből

Részlet a könyvből, A kezdetek című fejezetből

Miután kicsit beleástam magam a könyvírás és könyvkiadás témába, elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar piac kicsi. Sőt egy olyan réspiac, mint a Váratlan utazást szerető rajongók piaca még kisebb. Így a könyvem megírása és kiadása jobb esetben nullára fog csak kijönni, rosszabb esetben még veszteséges is lehet. Ezen először megdöbbentem, aztán úgy voltam vele, ha már nem fogok a könyvemből meggazdagodni 😊, legalább csináljam jól.

Eldöntöttem, hogy nem kímélek időt, energiát és pénzt, és egy olyan könyvet adok ki a sorozatról, amit a magyar rajongók megérdemelnek, ami méltó a sorozat színvonalához.

Ha sok kép kell a könyvbe, hogy szebb legyen, akkor lesz benne sok kép. Ha ennek az az ára, hogy hónapokig kell Sullivanékkel egyeztetnem, akkor egyeztetek hónapokig. De én szerettem volna, hogy ne csak az általam készített fotók legyenek a könyvben, hanem a sorozatból kivett jelenetek, esetleg néhány ismertebb „hivatalosabb” kép is visszaköszönjön.

Részlet a Váratlan utazásaim című könyvből, 2 fotó a King-házról

Részlet a könyvből, az egyik fotó a sajátom, a másik a sorozatból van

Voltak olyan fényképek, amikről elsőre azt gondoltam, hogy mindegy milyen kép, de legyen valami fotó az egyik vagy a másik karakterről. Aztán amikor megkaptam a képeket Sullivanéktől, rájöttem, hogy mégsem mindegy, milyen fotó kerül be a könyvbe. Új fénykép keresése, rajongók megszavaztatása, melyik fotó legyen, mivel több is szimpatikus volt, újabb egyeztetés, újabb fénykép kérése, arra megint várni, aztán a tördelő cserélje ki, neki plusz munka… Ez mind sok idő volt.

Sarah Polley egyik fotójára is vártam több hetet, aztán kiderült, hogy Sullivanék egy olyan képet tudnak csak adni, ami nekem nem tetszett. Épeszű embernek megfelel a fénykép, nem volt vele különösebben baj, csak valahogy nem volt különleges. Én viszont inkább nekiálltam újat keresni. Végül találtam egy fotóst, akinek volt egy ritka fotója a színésznőről, korábban még nem láttam sehol a képet. Mivel a fotós épp nagyon dolgozott valamin, hetekig nem is válaszolt. Több hetet vártam rá, de végül sikerült a fényképet licenszelni tőle.

A könyvben Lucy Maud Montgomeryről is vannak fényképek. Nála is törekedtem arra, hogy kevésbé ismert képeket használjak fel, a fotók beszerzése az ő esetében is időbe telt.

Részlet a Váratlan utazásaim című könyvből, 2 fotón a Fehér Homok Szálló

Részlet a könyvből, a Fehér Homok Szálló a saját fotóimon

Aztán a sok fotó beszerkesztése miatt húzódott a tervezett tördelési idő. De úgy voltam vele, fontosabb, hogy úgy nézzen ki a könyv, ahogy megálmodtam, mint az, hogy csúszik a kiadás pár hónapot.

Vannak kiadványok, ahol nem szoktak vacakolni a korrektúrával, mivel lehet rajta spórolni valamennyi költséget. Én szerettem volna, ha a sorozat rajongói a legjobb minőséget kapják: korrekt helyesírást, elgépelések, tördelési hibák nélkül. Ezért nem csak a kéziratot korrektúráztattam, de a betördelt anyagot is átnézte a korrektor. Manapság sajnos az sem megszokott, hogy egyszer átnézze az anyagot egy korrektor, a két körös korrektúra meg igazán ritkaságnak számít. Ez is idő és pénz, de én erre is áldoztam, nem értem be kevesebbel.

Az elmúlt időszakban sok helyen köthettem volna kompromisszumokat, amik miatt már korábban is megjelenhetett volna ez a könyv. Csak hát nem voltam hajlandó ezeket a kompromisszumokat megkötni, nem akartam engedni abból a minőségből, amit elhatároztam. Abból, ami neked, sorozatrajongónak jár. Tény, hogy a maximalizmusom miatt rendesen elhúzódott a folyamat. Viszont úgy vélem, az eredmény kárpótolni fog, még ha a tervezettnél többet is kell rá várnod.

Részlet a Váratlan utazásaim című könyvből, a Váratlan utazás kontra Lucy Maud Montgomery fejezetből

Részlet a könyvből

Bár vannak alvállalkozóim, szerkesztő, tördelő, korrektor, az egész kiadási folyamatot egyedül menedzselem a „rendes” munkám mellett. Én hajtottam fel a fotókat, ellenőriztem a tördelést, tárgyaltam Sullivanékkel. És ezek mellett az elmúlt jó egy évben leszerveztem 3 komolyabb Váratlan utazás-találkozót is a sorozat rajongóinak. A találkozók megszervezése is sok időbe és energiába telt, amit a könyvkiadástól kellett elvennem. Viszont fontosnak tartottam, hogy a tavaszi kanadai utamról beszámoljak a rajongóknak a tavaszi találkozón. Illetve hogy ne szalasszam el a lehetőséget, amikor idén ősszel Budapesten járt a sorozat egyik zeneszerzője, hanem összehozzak vele egy összejövetelt a magyar rajongókkal.

És van még egy fontos szempont, ami miatt végül elengedtem a 2019-es megjelenést. A Váratlan utazást 1990. januárjában mutatta be először a kanadai tévé. Vagyis 2020-ban lesz a sorozat 30 éves. Az évforduló remek apropót ad a könyvem megjelenésének.

Részlet a Váratlan utazásaim című könyvből, a Látnivalók fejezetből

Részlet a könyvből, a Látnivalók fejezetből

Mi a garancia arra, hogy tavasszal biztosan megjelenik és nem fog a következő karácsonyra csúszni vagy még tovább?
A könyv nyomdakész állapotban van, gyakorlatilag nyomtatható is lenne már. A borítóval van még némi munka, de az már nem egy több hónapos művelet. A karácsonyi szezon után év elején általában nem szokott az embereknek pénzük lenni, így nem lenne szerencsés év elején kihozni a kiadványt. A tavasz, a húsvét viszont jó alkalom lesz. Nem szeretném már tovább húzni, és nem is indokolja már semmi, hogy a tavaszi megjelenést elhalasszam. Előrendelhető, a kiszállítása 2020. augusztus elejétől várható.

Hol lesz kapható? Boltban meg lehet-e vásárolni?
Első körben biztosan nem lehet megvásárolni könyvesboltban, mivel az ilyen terjesztésnek komoly feltételei és költségei vannak. Később lehet, hogy kapható lesz könyvesboltokban is. Online lehet megvásárolni az Avonlea Média weboldalán. Emailben, blogposztban, Facebookon tájékoztatni foglak a megjelenésről és arról, hogy pontosan hogyan tudod majd megrendelni.

Melyik könyvkiadó gondozásában fog megjelenni?
Az Avonlea Média Kft. kiadásában fog megjelenni. A cég az én egyszemélyes vállalkozásom. A teljes kiadási folyamatot én felügyelem.

Mennyibe fog kerülni?
Az árát még nem döntöttem el. 2 csomagban érhető el, az ára attól függ. A megrendelő oldalon tudsz az árról tájékozódni.

Köszönöm, hogy kitartóan várod a könyvemet! Azon leszek, hogy 2020-ban minél előbb a kezedbe vehesd.

Iratkozz fel az INGYENES Avonlea világával kapcsolatos tájékoztató leveleimre (híreket, érdekességeket, cikkeket, blogposztokat küldök a Váratlan utazással, Anne Shirley és Avonlea világával kapcsolatban)!

Amit mindig is tudni szerettél volna a Váratlan utazás és Anne Shirley világáról: kulisszatitkok, érdekességek, sztorik a színészekről, a forgatásokról egy egyedülálló könyvben egy olyan rajongó tolmácsolásában, aki személyesen járt a forgatási helyszíneken, beszélt a sorozat színészeivel.

Ismét kapható a Váratlan utazásaim című kiadvány e-könyv formátumban!

A Váratlan utazásaim című könyv e-könyv formátumban

Rendeld meg még ma!