Izzy és Sara

Már 1995-ben megjósolta az Ottawa Citizen napilap, hogy a Váratlan utazás a hatodik évaddal véget ér. Ez részben annak köszönhető, hogy a Sarah Polley kiszállt az állandó főszereplők közül, és a hatodik évadban csak az Érkezések, távozások című epizódban látható vendégszereplőként.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a sorozat végét jósolták. Ahogy korábban írtuk, Kevin Sullivan és Trudy Grant komolyan fontolóra vette a sorozat befejezését a harmadik évad után.

A kiemelkedő nézettség ellenére az újságok úgy hitték, ideje lenne méltósággal lezárni a népszerű sorozatot.

Az előző évben a Váratlan utazás átlagosan 1,5 millió nézőt ültetett a tévék elé minden epizód minden másodpercében, és ezzel könnyen az év legmagasabbra értékelt kanadai filmje lett, de mindig is benne volt a top 10-ben.

Ennek ellenére érezhető volt az elkerülhetetlen, még ha a CBC vasárnap este 7-kor dupla epizódos premierrel indította is a hatodik évadot. Az Avonlea-ba vezető út lassan zsákutcába torkollik. Macskakövei meg vannak számlálva.

A hatodik évad végén időszerűnek tűnt Kevin Sullivan producer számára, hogy elbúcsúzzon a sorozattól. Ez volt az utolsó évad, amelyben az eredeti főszereplő megjelent. Sarah Polley, Avonlea angyalhajú Sara Stanley-je még egy utolsó epizódban szerepelt. Az előző évadban is csak négy epizódban láthattuk, ami előre vetítette, hogy otthagyja Avonlea-t…

Az akkor tizenöt éves Sarah Polley sosem tervezte komolyan, hogy főállású színész lesz. Mellette írással és főként politikával foglalkozott. A Mulroney-kormány alatt szókimondó természete miatt néha összetűzésbe került a sorozat promóciós csapatával.

Emellett az a hír járta, hogy Sullivan más irányba mozdul, és nem folytatja Montgomery műveinek megfilmesítését. Nagy sikert aratott a Butterbox Babies című új tévéfilmje, amely egy a nagy gazdasági világválság idején működött új-skóciai szülőotthonról szól.

Sullivan azonban nem fordult el teljesen L. M. Montgomery műveitől.

A Váratlan utazás rajongók évekig követelték a folytatást az 1998-as Boldog karácsonyt, Miss King után. A rajongói támogatás és számos Avonlea-találkozó (AvCon) után Sullivan mégsem vállalkozott újabb folytatásra.

Az Ottawa Citizen egyik cikkében azonban volt egy utalás arra, hogy Sullivan már a hatodik évad alatt tervezte a folytatást!

A titokzatos folytatás címe „The Blythes of Ingleside” lett volna!

Sullivan egy tényeken alapuló „a hét filmje” típusú műsoron dolgozik az ABC-vel, és egy minisorozatot készít a CBS-szel közösen. És már fontolóra vette a Váratlan utazás folytatását, egy sorozatot „The Blythes of Ingleside” címmel. Más szóval, több vasat is tart a tűzben.1

Ez a cím igen meglepő, tekintve, hogy Anne nem jelenik meg a Váratlan utazásban, és Gilbert Blythe is csak egyszer, a harmadik évad „Régi barátok, régi sérelmek” című utolsó epizódjában.

Talán a cím arra utalt, hogy a tervezett sorozat inkább az Anna spin-offja lett volna, és nem a Váratlan utazás folytatása.

A sorozat valószínűleg Anne és Gilbert családjáról szólt volna, és a King család a mellékszerepekben tűnt volna fel. (Bár azt nehéz elképzelni, hogy Hetty King mellékszerepbe vonul vissza huzamosabb időre!) Ha a sorozat Montgomery könyveit követi, akkor Anne jóval idősebben, hatgyerekes anyukaként szerepelt volna.

Sajnos a sorozatról több említést nem tettek, és 1998 decembere óta egyetlen Avonlea-folytatás nem készült.

1 Road to Avonlea may take final exit; TONY ATHERTON. The Ottawa Citizen. Ottawa, Ont.: Jan 14, 1995. pg. D.6

A cikk az Avonlea Guide cikkének magyar fordítása, az AvonleaGuide.com szerkesztőjének, Timnek az engedélyével lett publikálva. Az eredeti cikk itt olvasható angolul.

Iratkozz fel az INGYENES Avonlea világával kapcsolatos tájékoztató leveleimre (híreket, érdekességeket, cikkeket, blogposztokat küldök a Váratlan utazással, Anne Shirley és Avonlea világával kapcsolatban)!

Amit mindig is tudni szerettél volna a Váratlan utazás és Anne Shirley világáról: kulisszatitkok, érdekességek, sztorik a színészekről, a forgatásokról egy egyedülálló könyvben egy olyan rajongó tolmácsolásában, aki személyesen járt a forgatási helyszíneken, beszélt a sorozat színészeivel.

Ismét kapható a Váratlan utazásaim című kiadvány e-könyv formátumban!

A Váratlan utazásaim című könyv e-könyv formátumban

Rendeld meg még ma!